Cukorbetegség gyermekkorban

Posted by

Ha a cukorbetegség kerül szóba, legtöbben idős, túlsúlyos emberekre gondolnak. Szomorú tény azonban, hogy a betegség gyermekkorban is előfordul, sőt gyakorisága évről évre növekszik: az elmúlt húsz évben a gyermekkori esetek száma megháromszorozódott.

Magyarországon két-háromezer 15 év alatti cukorbeteg gyermeket kezelnek, az arány a többi európai országhoz képest közepesnek mondható. A gyakoriság igen eltérő a világban, míg Japánban csupán három, addig Finnországban negyvenhárom főt kezelnek cukorbetegséggel százezer gyermekből. Akár csecsemőkorban is kezdődhet, de jellemzően 4-6 éves kor között vagy kiskamasz korban jelentkezik. Családi halmozódás megfigyelhető, a szülők betegsége esetén a megbetegedés valószínűsége 5 százalék körül van, érdekesség, hogy egypetéjű ikreknél az együttes előfordulás valószínűsége „csak” 35 százalék.

A név kötelez

A vércukorszint szabályozásáért az inzulin nevű hormon a felelős, mely a hasnyálmirigy úgynevezett béta-sejtjeiben termelődik. Feladata, hogy a vérben keringő cukor belépjen a szervezet sejtjeibe, ezzel lehetővé teszi azok működését. Cukorbetegségben (latinul diabetes mellitus) a hasnyálmirigy nem termel elegendő inzulint, illetve a hormon hatása nem megfelelő. Gyermekkorban az úgynevezett I-es típusú (korábban inzulinfüggőnek nevezett) cukorbetegség előfordulása jellemző (a 16 év alatti betegek 90-95 százaléka tartozik ebbe a csoportba). Oka összetett: genetikai hajlam talaján olyan autoimmun folyamat indul be, mely az inzulint termelő béta-sejteket elpusztítja. Így nem termelődik elegendő hormon, emiatt a vérben keringő cukor nem tud bejutni a sejtekbe. Ennek megfelelően nagyon magas vércukorszint alakul ki a vérben, ennek ellenére a szervezet sejtjei éheznek. A cukor egy része felhasználás nélkül távozik a vizelettel. Kezelés nélkül az anyagcsere felborulásához, végső soron a beteg halálához vezet.

Főbb tünetek:

  • Fokozott étvágy ellenére fogyás
  • A gyerek sokat iszik, sokat pisil
  • Hányás, hasi fájdalom, acetonos lehelet
  • Fáradtság, tudatzavar, kóma

Meglehetősen gyorsan kialakulhat

Gyermekkorban a cukorbetegség néhány hét alatt fejlődik ki, és megjelenése után néhány nappal egészen súlyos állapot is kialakulhat. Általában a gyermek étvágya fokozódik, ennek ellenére feltűnően fogy. Emellett sokat iszik és sokat pisil, jellemző tünet, hogy a korábban szobatiszta gyerek újra bepisil. Tipikus a kifejezett fáradékonyság és fejfájás, gyermekkorban gyakori a viselkedési zavar.

Könnyen felismerhető a betegség, ha jelentkezik karakteres tünete, az acetonos lehelet, melynek körömlakk-lemosóra emlékeztető illata felkelti minden édesanya gyanúját. Gyakran viszont hasi fájdalom, hányás képében jelentkezik, ami más betegségek irányába viheti gondolatainkat. Kezeletlenül a kis páciens állapota rohamosan romlik, aluszékonyság, majd kóma alakulhat ki, mely halálához vezet.

Jellemző klinikai tünetek megléte esetén egyszerű a diagnózis: akár a háziorvosi rendelőkben megtalálható vércukormérő készülék és egy vizelet-tesztcsík elegendő a betegség igazolásához. A gyermek vérében és vizeletében igen magas cukorértéket találunk, a vizeletében aceton mutatható ki. Bizonyos esetekben a diagnózis felállításához és pontosításhoz egyéb vizsgálatok elvégzésére is szükség van.

A kezelés fő eleme az inzulin

Ha igazolódik, hogy a gyermek cukorbeteg, az inzulinkezelést mihamarabb meg kell kezdeni. Napjainkban géntechnológiával előállított emberi inzulint használunk, hatásuk alapján megkülönböztetnek gyors, közepes vagy elhúzódó típust, sőt vannak kombinált készítmények is. A hormont a bőr alá kell bejuttatni, injekció vagy úgynevezett „pen” segítségével.  Utóbbi nevét onnan kapta, hogy leginkább egy golyóstollra hasonlít, a hegye helyén egy nagyon vékony és rövid tű van, mely gombnyomásra ugrik elő, és fecskendezi be a kívánt mennyiséget a comb, a hasfal vagy a kar bőre alá. Ennek használata egyszerűbb, kevésbé fájdalmas, kisebb a tévedés lehetősége. Néhány éves gyerekek szülői felügyelet mellett igen ügyesen használják. Emellett hazánkban is elterjedőben van az inzulin pumpa használata: ennek segítségével folyamatosan jut a beteg inzulinhoz, az étkezésekhez járó inzulinadag pedig egy gombnyomással a szervezetbe jut.

A kezelés másik fő pillére a diéta. Ez nem egyszerűen a cukor megvonását jelenti: a cél az, hogy jó anyagcsere-egyensúly mellett megfelelő energiát biztosítsunk a gyermek fejlődéséhez és növekedéséhez, egészséges táplálkozási szokásokat alakítsunk ki, megakadályozzuk az akut és krónikus szövődmények kialakulását.

A cukorbetegség gyógyítása sok tudós álma: intenzív kutatások folynak az őssejtterápia valamint a szigetsejt-átültetés terén is. A génterápia során a hasnyálmirigysejteket próbálják újra inzulintermelésre bírni. Folynak kísérletek a szájon át vagy orron keresztül használható inzulinkészítmény kifejlesztésével kapcsolatban is – gyógyítani azonban a betegséget egyelőre nem tudjuk, csak kezelni.  

Dr. Karoliny Anna

gyermekorvos

Keretesbe a cikk végére

Teljes élet, boldog gyermekkor cukorbetegen is

Napi többszöri vércukorszint-ellenőrzés segítségével a cukorbeteg gyermek minden tehet, amit kortársai: sportolhat, táncolhat, játszhat. Ennek feltétele, hogy ő maga és szülei is megértsék, hogy az életveszélyes szövődményeket csak rendszeres, napi vércukorszint-ellenőrzéssel kerülhetik el. A diabétesz-központokban a szakorvosokon kívül felkészült nővérek, dietetikusok és pszichológusok segítik a gyerekeket abban, hogy az életük a lehető leghamarabb újra egészséges társaikhoz hasonló legyen.

Nem könnyű megbirkózni azzal, hogy a korábban egészséges gyermeknek akár napi öt alkalommal inzulininjekciót kell kapnia, nem is beszélve a fájdalmas vércukorszint-mérésekről. Emellett a kis betegnek szigorú diétát kell tartania, meghatározott időben szabad csak ennie, és nem ihat cukros üdítőt, nem ehet csokit sem. A szabályokat betartva, rendszeres kontrollal azonban boldog felnőtté válhat a cukorbeteg gyerek.