Nagyothalló gyerek

Posted by

Kisfiam, a füleden ülsz?

Minden gyermekkel előfordul időnként, hogy játék közben úgy tűnik, mintha nem hallaná az édesanya utasításait. Szerencsére az esetek többségében csak a gyermek figyelme kalandozik el, az óvodás korú gyerekek közel egy százalékánál azonban kimutatható halláscsökkenés.

Hallásunk már a méhen belüli életben kifejlődik, megfigyelhető, hogy a különféle zajokra, hangokra, zenére más-más módon reagál a magzat, az édesanyja hangját felismeri. Az újszülöttek a zajra megriadnak, felsírnak, de a zene, a szülők hangja megvigasztalja őket. Nagyobb csecsemők már a hang irányába fordulnak, féléves kor körül már szívesen játszanak hangot adó játékokkal, élvezik a zenét. Ekkor kezdődik a gügyögés, majd egyre inkább megfigyelhető, hogy az utasításokat megérti, reagál. A beszédfejlődéshez, a nyelvi ismeretek elsajátításához jó hallás szükséges, a halláscsökkenés közvetett módon az általános szellemi fejlődésre és a társas kapcsolatokra is hatással van.

Viszonylag gyakran, 1000 szülésből 1-3 babánál mutatható kis halláscsökkenés, ez a szám óvodás korra megduplázódik; a felnőtt lakosságban a nagyothallók aránya már 18 százalék. Nagyon fontos, hogy felismerjük azokat a jeleket, melyek halláscsökkenésre utalnak, hiszen a korai felismerés hatékonyabb kezelést tesz lehetővé, elősegíthetjük a hallássérült gyermek minél tökéletesebb integrációját.

Vezetéses vagy idegi eredetű halláscsökkenés

Nagyothallás kétféleképpen alakulhat ki. Vezetéses halláscsökkenésben a hanghullámok átvezetése, felerősítése szenved zavart, ilyenkor a baj hallójáratban vagy a középfülben van. Leggyakrabban a hallójárat elzáródása áll a háttérben, ennek oka lehet például fülzsírdugó, csontkinövés, de okozhatja krónikus középfülgyulladás, fülkürtelzáródás is, ez utóbbira megnagyobbodott orr- vagy garatmandula hajlamosít.

Idegi eredetű halláscsökkenés esetén a baj a belső fül, a hallóideg, az agyi pályák területén keresendő. Ennek oka leggyakrabban öröklött, de mérgezés vagy akár bizonyos gyógyszerek mellékhatása is lehet a háttérben. Méhen belül vagy később elszenvedett fertőzések következménye is lehet. Nem minden újszülött egyformán veszélyeztetett: a koraszülött, kis súlyú babáknál gyakrabban fordul elő halláscsökkenés. Ugyanez mondható el azokról a babákról, akik a szülés körüli időszakban oxigénhiánytól szenvedtek, alacsony, szülés utáni mért, úgynevezett Apgar értékkel jöttek a világra vagy kifejezett sárgaságuk volt. Idegi eredetű halláscsökkenéshez vezet az állandó zaj, különösen veszélyesek a fülhallgatók, mp3-lejátszók vagy a diszkó zaja.

Kötelező szűrés már újszülött korban

Mielőtt az újszülötteket hazaengedik a kórházból, kötelezően átesnek hallásvizsgálaton. Ébren lévő baba háta mögött meghatározott erősségű hangot produkálnak: amennyiben a baba hall, összerezzen, sírni kezd, szemét becsukja. Amennyiben felmerül a halláscsökkenés lehetősége, műszeres vizsgálatok elvégzése szükséges. Az újszülötteknél ennek kivitelezése nehézkes, de nem szükséges a baba együttműködése. Ezt az úgynevezett BERA vizsgálatot altatásban végzik: a hang hatására kiváltott agytörzsi potenciált, azaz az idegsejtek működését mérik. Nagyobb gyermekeknél már lehetőség van egyéb, egyszerűbben kivitelezhető módszerekre is. Az újszülött kori vizsgálaton kívül végzünk még hallásvizsgálatot óvodás és kisiskolás korban is, gyanú esetén természetesen bármikor.

Mikor gyanakodjunk?

Jelek, melyek halláscsökkenésre utalnak:

A csecsemő hangokra nem reagál, a hangforrást nem keresi, utasításokat nem ért

  • Saját hangadása ritkul, nem fejlődik, nem beszél
  • Feltűnően hangosan játszik, kiabál
  • A nagyobb gyerek figyelmetlen, utasításokat nem ért, sokszor visszakérdez
  • Beszédhibája nem korrigálható

A gyermekeknél, különösen a csecsemőknél nem egyszerű felismerni a halláscsökkenést, ebben fontos szerepe van a szülőknek, gyanakvásukat mindig komolyan vesszük. Ha arra gyanakszik, hogy a baba nem hall, álljon a háta mögé úgy, hogy ne lássa önt, zörgessen egy csörgőt, csettintsen vagy tapsoljon. Amennyiben a gyermek hall, összerezzen, szemét becsukja. A nem halló babáknál is elkezdődik a gagyogás, de ez fokozatosan elszegényedik, a beszédfejlődés nem indul meg. Nagyobb gyermekeknél elsősorban a figyelmetlenség tűnik fel, a gyakori visszakérdezés, feltűnhet, hogy a gyerek a beszélő száját nézi. Amennyiben a fenti jeleket észleli gyermekén, feltétlenül forduljon orvoshoz.

Kezelés minél korábban

Ahhoz, hogy a gyermek beszélni kezdjen, minél tökéletesebb hallásra van szüksége. A halláscsökkenés okának és mértékének felderítése után azonnal meg kell kezdeni a kezelést. Vezetéses halláscsökkenés esetén lehetőség van gyógyszeres vagy műtéti beavatkozásra: kezelhető a középfül-, orrmelléküreg- vagy mandulagyulladás, szükség esetén fülműtétre kerülhet sor.

Ha az ok idegi eredetű, hallókészülék használata szükséges, emellett komplex logopédiai fejlesztés segít a beszéd elsajátításában. Napjainkban egyre korszerűbb, esztétikusabb és nem utolsó sorban strapabíró hallókészülékek vannak forgalomban, melyek lehetővé teszik, hogy egy csecsemő számára is hallható legyen a világ.